2023. 09. 15. 13:03:15
Rólunk
Helló! Örülünk, hogy itt vagy!
Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzunk, mert fontosnak tartjuk, hogy tudd honnan indultunk és kik állnak a Myrobalan márka mögött.

A csapat tagjai (balról jobbra): Peti, Zsuzsi, Andi, Zoli, Melinda, Bogi és Laci.
Myrobalan – a kezdetek
Le kell szögeznünk a legelején, hogy teljesen hétköznapi emberek vagyunk, pont olyan kihívásokkal az élet minden területén, mint amelyekkel nap, mint nap te magad is megküzdesz. Ha ezen az oldalon jársz akkor minden bizonnyal abban is hasonlítunk, hogy nyitott vagy a természetes gyógymódok irányába.
Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy kis csapatunk minden tagja a természetesség híve, főként az egészségünket és a gyógyítási módszereket illetően. Régóta hiszünk ugyanis abban, hogy az az igazán hatásos gyógyítás, ami mellékhatások nélkül gondoskodik a tünetek enyhítéséről, a probléma gyökerét megcélozva.
Emiatt szenteltünk egyre nagyobb figyelmet a természetnek és a gyógynövényeknek. Hiszünk abban, hogy az olyan gyógynövények, mint például az ashwagandha, a rhodiola rosea, az orvosi zsálya, a levendula, a citromverbéna, a golgotavirág, a szerecsendió vagy a galagonyavirág hatóanyagainak megfelelő elegye igazi csoda. Csoda testnek, léleknek és a mentális egészségünknek egyaránt.
Olyan gyógynövény-komplexekkel szerettük volna megerősíteni magunkat, amelyek a lehető legjobb hatással vannak az életminőségünkre. Segítenek a panaszaink enyhítésében úgy, hogy közben nem kell káros mellékhatásoktól tartanunk vagy felesleges adalékanyagokkal szennyezni a szervezetünket.

Myrobalan – hivatalosan 2016 óta, a tibeti gyógyászatra alapozva
Rengeteg munka, szenvedély és kutatás után született meg az akkor még teljesen más formát öltő BioXan stresszoldó készítményünk. Ennek olyan nagy sikere lett, hogy egyértelmű volt a Myrobalan márka fejlődési iránya.
Tehát az első, egyben egyik legsikeresebb termékünk – a BioXan – már forgalomban volt, amikor a kézzelfogható márka született. Hosszú évek előkészítő munkáját követően 2016-ban hivatalosan is útjára indult a Myrobalan márka, amelyben az ősi tibeti gyógyászat átfogó megközelítésére és a valóban hatékony gyógynövények erejére alapozunk.
Kis csapatunk nem rideg álláshirdetések, hanem családi és baráti ismeretségek útján talált egymásra, a kezdeti tervezgetést elég gyorsan tettek követték.
A kezdeti időszak óta már tovább bővült a paletta, például immunerősítő, béltisztító, változókori, reflux, tejserkentő, ízületi gyulladást, alvászavart vagy olyan mentális nehézségeket enyhítő készítményekkel, mint amilyen a stressz, a szorongás és pánikbetegség. Termékválasztónk segítségével könnyedén megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb készítményt/ készítményeket.
Nap mint nap azon dolgozunk, hogy mind a termékeinkkel, mind a szolgáltatásunkkal kiemelkedőt tudjunk nyújtani mindazoknak, akik bíznak és hisznek a természet és a gyógynövények erejében. Mi magunk is a természetes gyógymódokban hívő és azokat alkalmazó emberekként büszkén képviseljük azt, amit csinálunk.
Szenvedélyünk a gyógynövény, a tibeti gyógyászat és a kutatás, hogy hatékony és megfizethető étrend-kiegészítőkkel vértezzük fel a te szervezetedet is a mindennapi kihívásokra, vagy épp az életkorral együtt járó betegségekre.

A Myrobalan nem import áru: saját kutatás és fejlesztés eredménye
Nem kell attól tartanod, hogy egy olcsó, cserébe hatástalan készítményt szeretnénk rád sózni.
Az összes Myrobalan készítmény kifejlesztése és tesztelése alapítónk, Erdélyi Zoltán nevéhez fűződik. Zoltán tibeti gyógyászként nagy gondossággal állítja össze márkánk egyedülálló gyógynövény komplexeit, amiket a receptúra kidolgozását követően bérgyártásban készíttetünk el.
Hogy mire törekszünk? Olyan gyógynövényalapú étrend-kiegészítők megalkotására, amivel hatékonyan és természetes módon tudunk segíteni neked. Legyen szó a változókor tüneteiről vagy tejtermelés serkentéséről, hogy saját magad tudd táplálni a kisbabádat és megadd neki az anyatej biztosította természetes védelmet.

A Myrobalan:
- természetes
- vegán
- 100% mellékhatásmentes
- saját fejlesztés
- hazai gyártás
Ismerd meg a Myrobalan-csapatot kicsit közelebbről
Ez az a rész, ahol kicsi, de lelkes csapatunk bemutatkozik – de akár személyesen is megismerkedhetsz velünk a mintaboltunkban, ha szeretnél.
A személyes találkozásig, a csapattagok bemutatkoznak:

A csapat
Erdélyi Zoltán – A Myrobalan motorja, tibeti orvos, a Myrobalan termékek megálmodója és összeállítója
Több, mint 10 éve foglalkozom olyan páciensekkel, akik az egészségük megőrzéséhez, visszaállításához a természetes megoldásokat keresik, vagy a panaszukra csak részben vagy egyáltalán nem tudott megoldással szolgálni az allopatikus orvoslás, így megrekednek a problémájuk megoldásának útján és emiatt komplex, személyre szabott tanácsra, segítségre van szükségük.
Gyermekkorom óta érdekel a keleti gyógyászat, filozófia és egyéb művészetek. A tízes éveim elején fordultam a buddhizmus felé és 14 éves korom óta foglalkozom harcművészettel. Mindkettő az életem szerves részévé vált.
A tantrikus - a teljességünkkel dolgozó, mint Test, Energia és Tudat - buddhista módszerek tanulmányozásán és gyakorlásán keresztül ismerkedtem meg előbb a buddhista gyógyászattal, majd a hagyományos tibeti medicina alapjaival.
Évek óta tanulmányozom a tibeti gyógyászat gyógyszer-készítési elveit, és már az első pillanattól csodálattal töltött el az a rendkívül mély tudás, mely a gyógynövényeket nem csak hatóanyagukat, hanem ízüket és energetikájukat figyelembe véve egészen egyedi módon állítja össze a legerősebb szinergizmussal a készítményeket.
Kiemelt célom, hogy a tibeti gyógyászat ne egy távoli misztikum legyen, hanem megismerésével hazánkban is egy élő, hétköznapi szinten is használható, jelen korunkba is tökéletesen beilleszthető, modern tudományos vizsgálatokkal is mérhető eredményeket hozó, gyógyászati rendszerré váljék, ami a maga nemében egyedülálló KINCS.
Várlak szeretettel előadásaimon, képzéseimen. Amennyiben pedig személyre szabott tanácsra, segítségre van szükséged, keress bizalommal!
A részletekért kattints a személyes oldalamra!

Szabó Andrea - marketing, ügyfélszolgálat
Több mint 10 éve webáruházak kialakításával, üzemeltetésével és marketinggel foglalkozom, de ez az első olyan munkahelyem, aminek a termékeit és filozófiáját őszintén a magaménak érzem és kellő szenvedéllyel tudom végezni a napi feladataimat a cégnél, ami szinte a második családommá nőtte ki magát.
Kereskedelmi közgazdászként végeztem, de ezen a területen nem igazán tevékenykedtem.
Erdélyi Zoltánnal, a Myrobalan márka megalapítójával 2017 körül személyes problémám kapcsán találkoztam, és ez a találkozás végül olyan meghatározó lett, hogy azóta is a Myrobalan csapatot erősítem és én felelek többek között az online megjelenésért is, vagyis azért, amit itt látsz és olvasol a honlapunkon, a Facebookon, vagy az email-jeid között.
Az online feladatok mellett én felelek az ügyfélszolgálatért, vagyis én tartom a kapcsolatot a vásárlóinkkal, ami számtalan érdekes és inspiráló beszélgetést jelent számomra folyamatosan. Ezekben a személyes hangvételű beszélgetésekben nagyon sok értékes visszajelzést kaptam a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatban, melyek abban segítenek, hogy folyamatosan fejlődve egyre jobbak legyünk.
Hihetetlen jó érzés nap, mint nap olyan emberekkel találkozni, akár személyesen is a mintaboltunkban, akiknek az életminőségét a Myrobalan gyógynövény termékei jobbá tették.
Természetes gyógymódokban hívő és azokat alkalmazó emberként számomra nem is kérdés, hogy a kémiai gyógyszereket el kell hagyni és kizárólag holisztikus módszerekkel kell az egészségünket fenntartani vagy - ha már betegség van - helyrehozni. Én mindenkit bíztatok arra, hogy nyisson az ősi és jól bevált, természetes gyógymódok és gyógyászat iránt, hiszen évezredet óta használjuk őket kockázat és mellékhatások nélkül!

Németh-Szabó Melinda - logisztika, pénzügy
Több éve dolgozom már a kereskedelemben és nagyon örülök, hogy végre olyan területen kamatoztathatom tudásom, aminek jótékony hatásában is hiszek.
Erdélyi Zoltánnal már régóta ismerjük egymást, magánjellegű panaszaim kapcsán és üzletileg is, már a kezdetektől sikeresen tudtunk együtt dolgozni. Életem során - amennyire csak tehettem - mindig igyekeztem a természetes gyógymódokat használni felmerült problémáim megoldására.
A csapatban pénzügyi, logisztikai és adminisztrációs feladatok elvégzéséért felelek.
Örülök, hogy olyan vállalkozásban dolgozhatok, ahol valóban egyedit, minőségit adhatunk a vásárlóknak, ezzel segítve nagyon sok ember – beleértve önmagam is – jobb életvitelét!

Szalay Zsuzsanna - marketing asszisztens
Dr. Nagyőszi Péter – üzletfejlesztési tanácsadó
Erdélyi Zoltánnal három éve ismerkedtem meg, mikor ismerősi ajánlás alapján elmentem az egyik tibeti harcművészeti edzésére, ami első perctől magával ragadott, így azóta is a tanítványa vagyok.
Számomra a betegségek megelőzése a helyes gyakorlat a hosszú és egészséges élet felé vezető úton, így mikor a tibeti gyógyászati alapelvekről tanított, nem volt kérdés, hogy a termékeit is ki szeretném próbálni. A saját pozitív tapasztalataimból kiindulva kezdtem komolyabban érdeklődni a Myrobalan iránt és hamar jött a felismerés, hogy teljes mértékben tudok azonosulni a céggel, a csapat elveivel és céljaival.
Biológus alapvégzettséggel, valamint az egészségügy szakterületén szerzett több, mint 10 éves, kis- és nagyvállalati kereskedelmi tapasztalattal és szemlélettel a hátam mögött igyekszem a Myrobalan csapatának munkáját új alapokra helyezni és a cég számára egy fenntartható növekedési pályát mutatni mind a csapat, mind pedig a vásárlók lehető legnagyobb megelégedésére.
Számomra izgalmas és új kihívás egy eddig ismeretlen területen kipróbálni magam, rendkívül hálás vagyok a lehetőségért!

Németh László – logisztika, raktározás
Már a kezdetektől részese vagyok a cég életének, eleinte csak a feleségem révén, majd logisztikai és gyártási feladatokban résztvevő csapattag lettem. A természetes gyógymódok mindig is közel álltak hozzám, ha lehetőségem volt inkább ezeket használtam bármilyen betegség esetén. Fontosnak tartom, hogy olyan cégben kamatoztathatom tudásom, ahol az egészség a fő szempont! Feladatom leginkább a gyártási alapanyagok kezelése és a magyarországi gyártókhoz történő eljuttatása, hogy a kész termékeink a lehető leghamarabb a vásárlóinkhoz kerülhessenek.
Érdekel, hogy miért egyediek a Myrobalan termékek? Kattints és tudd meg! >>