A webáruház használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Mi a máj szerepe az egészség szempontjából?

Hogyha a méregtelenítésről és az anyagcsere-folyamatokról van szó, a legtöbben az emésztőrendszerre asszociálnak, ami bár szintén fontos feladatokat lát el, ugyanakkor igen lényeges a máj szerepe is az egészség szempontjából. Hiszen ez a szervünk megállás nélkül a test méregtelenítésén munkálkodik.
Máj szerepe az egészség szempontjából
 

Mi zajlik a májban?

A máj a legnagyobb, és az egyik legfontosabb méregtelenítő szervünk. Felnőtt emberek esetében a súlya megközelítőleg másfél kilogramm, felülete sima, vöröses-barnás színű. Testünk jobb oldalán, a rekeszizom alatt helyezkedik el.

Nem véletlenül hívják a “szervezet laboratóriumának”, hiszen rengeteg biokémiai folyamat játszódik le benne. A beleken keresztül a vérbe felszívódott tápanyagok a májkapuvénán keresztül jutnak el a májba, ahol a feldolgozásuk és a tárolásuk zajlik. A máj tehát újrahasznosító és tisztító feladatokat is ellát. Az ily módon feldolgozott anyagok pedig a májvénán át a szívbe, az epejáratokon át pedig az epevezetékekbe, majd a nyombélbe távoznak.

A máj szerepe az egészség szempontjából elsősorban a méregtelenítés, de a mai civilizált életmód sokszor igen nagy terhet ró rá. Nem véletlenül egyre gyakoribb jelenség a máj túlterhelése, és az ebből adódó panaszok megjelenése.

Milyen jelek utalnak a máj leterheltségére?

A máj terheltsége sok esetben diagnosztikai vizsgálatokkal (labor, ultrahang) sem ismerhető fel, ugyanakkor számos olyan panasz jelentkezhet, mely bár elsőre nem sejtenénk, de májgondokra utalhat.

Ilyen például a nyomásérzés a has jobb, felső tájékán, a gyakran jelentkező migrén, a puffadás, a lehangoltság, a teljesítménycsökkenés, a motiválatlanság, az alvászavar vagy az éjszakai izzadás. Mindez a nem megfelelő méregtelenítés miatt következik be, hiszen a méreganyagok nem tudnak kiválni és kiürülni a szervezetből.

Ilyenkor célszerű lehet a máj megtisztítása, tehermentesítése és regenerálása a LivR kapszula segítségével. A benne található 14 gyógynövényből álló komplex megtisztítja a májsejteket, enyhíti a puffadást, javít a közérzeten, az emésztésen, normalizálja a koleszterin szintjét, és segít elkerülni a máj elzsírosodását.

Az egyik leggyakoribb probléma ugyanis a zsírmájként ismert jelenség, melyet nevéből adódóan főleg a túl sok zsírt tartalmazó étrend okoz, fokozva az alkoholfogyasztással és a mozgáshiánnyal. Ilyenkor még életmódváltoztatással helyreállítható a máj egészsége, de ha ez nem történik meg, akkor előbb-utóbb májzsugor alakul ki, ami kezeletlenül igen súlyossá válhat. Végső stádiumban a szerv már képtelen ellátni a feladatát, a testben felhalmozódott anyagcsere-végtermékek pedig kómához, majd halálhoz vezetnek.
 
 

Az egészségmegőrzés szerepe a máj szempontjából

E méregtelenítő szervünk optimális működése tehát elengedhetetlen az egészséghez, ugyanakkor sok esetben nem elég csak a májat tehermentesíteni. A Cleanse tisztító program a a vér, a máj és a nyirokrendszer méregtelenítését is elvégzi, ezáltal a test szinte fellélegzik.

Viszont az egészség szempontjából nem csak a máj szerepe számottevő, hanem az életmódunk, főképp a táplálkozásunk is. Hagyjuk el teljesen, vagy korlátozzuk különleges alkalmakra az alkoholfogyasztást. Mivel a fehérjedús táplálkozás (különösen, ha állati eredetű fehérjékről van szó) több munkát ad a májnak, ezért részesítsük előnyben a növényi alapanyagokból álló étrendet.

A gyógyszerfogyasztást is célszerű csökkenteni, és amikor csak lehet, a kémiai szerek helyett válasszuk a természetes összetételű készítményeket, melyekből nem jutnak be káros anyagok a szervezetbe.
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák.
Tartalomhoz tartozó címkék: Májtisztítás

Keresés